Sebők Franciska

Sebők Franciska

pszichológus
Diplomámat 2009-ben szereztem, szakvizsgámat 2012-ben tettem le, az ELTE Tanácsadó szakpszichológus szakirányán. Pályámat az Igazságügyi hivatalban kezdtem, majd egy év múlva magánrendelésem is elindítottam. Emellett jelenleg a törökbálinti családsegítőben vagyok pszichológus. Pszichológusként rengeteget tanultam magamról, az elfogadásról, test-lélek elválaszthatatlanságáról, és nem utolsósorban arról, hogy kellő odafigyeléssel minden ember minden cselekedete megérthető. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek az önelfogadásra, arra, hogy tudjunk megbocsátani magunknak. Ez az alapja mindennek. Nem hiszek a nagy pszichológiai könyvek által leírt nagy kategória rendszerek sematikusságában. Tiszteletben tartom minden ember egyediségét, és próbálom elfelejtetni a velem szemben ülőket arról, hogy ki mikor milyen diagnózist állított fel róla. Pszichológusként törekszem közvetlen, és minden szempontból egyenrangú kapcsolatot kialakítani mindenkivel, aki megkeres problémájával, egy másodpercig sem szeretném a pszichológus-varázsló, és mindent tudó szerepkört felvenni. Ember vagyok, hibákkal, problémákkal, folyamatosan tanulom saját magamat, és a világ működését. A konzultációk során legfontosabbnak a hozzám forduló személy elfogadását, megértését tartom. Kérdéseimmel, visszajelzéseimmel arra törekszem, hogy önmagukat minél jobban átlátva és megismerve olyan megoldásokat keressünk, amelyek önökhöz a legjobban illenek. Nincsenek kész tervek, válaszok, ez egy közös munka. A kettőnk között kialakuló kapcsolat, gyógyító erejében hiszek. A választott módszert másodlagosnak tekintem. Módszerem holisztikus, test-lélek egységben gondolkozom, közel áll hozzám a transzperszonális pszichológia, nyitott vagyok az önmagunkon túlmutató kérdések iránt. Ennek szellemében igyekszem az adott probléma mögé nézni, és próbálok minden hozzám fordulót egy hosszú távon stabilitást adó rendszer/életfelfogás kialakítására sarkallni. Munkám során arra törekszem, hogy mindenki megtanuljon jól működni egyedül, önállóan. Nem célom terápiában tartani senkit, az a siker, ha nincs rám szükség többé! Telefon: +36-20-455-5718 (Budapest)
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.