Empatika

Gyermekkori traumáink újraélése párkapcsolatainkban. Van kiút?

Sebők Franciska
Sebők Franciska

pszichológus. 2015. 10. 11. 15:19

A gyermekkori traumáknak, megélt kötődési mintáknak az egész személyiséget érintő hosszú távú hatásai lehetnek. Gyakran öntudatlanul, maguk az elszenvedők is generálják életükben a trauma újraélését. A gyerekkori bántalmazás kirívó esetein túl fontos leszögezni azt is, hogy az érzelmi elhanyagolás önmagában véve is elég ahhoz, hogy egy gyerek személyisége torzuljon. A bántalmazott, elhanyagolt gyerekek gyakran azonosulnak azokkal a becsmérlő mondatokkal, tettekkel, amit éveken keresztül megélnek. A formálódó énképbe negatív üzenetek épülnek be, melyek később megkérdőjelezhetetlen, kőbe vésett igazságokként hatnak az emberi kapcsolatokra.

„Sose vagyok elég jó. Nem vagyok fontos. Buta vagyok. Ha kifejezem a vágyaimat, elhagynak.”

Mi történik ilyenkor? A gyerekek ki vannak szolgáltatva az adott családi helyzetnek, fizikailag nem tudnak elmenni, különböző érzelmi megoldásmódoknak még nincsenek a birtokában, így kénytelenek valahogy bizalmukat újraépíteni szüleik irányába. A másik fél lesz a JÓ, a gyerek a ROSSZ. Így olyan patologikus kötődés alakul ki, aminek érzelmi fenntartásáért foggal-körömmel ragaszkodnak a gyerekek. A mélységes-mély belső rosszaság élmény köré épül identitásuk. Ez lesz az öntudatlan minta.

Milyen kihatásai lehetnek ennek egy felnőtt kapcsolatban? Mivel a gyerek nem tudja megvédeni magát, így élete felett nem alakul ki a kontroll érzése. Vele csak úgy történnek a dolgok, később sem mondja ki, ha valami nem jó, nem szakít, nem mond fel… Gyakori a teljes érzelmi összezavarodottság, hiszen azt az alapvető érzésüket, életösztönüket nyomják el, hogy a szülők a hibásak. A traumatikus eseményeket lehasítják, hozzáférhetetlenné teszik, így azonban saját érzelmi állapotaikat sem tudják felismerni. Ebből kifolyólag nagyon nehéz lesz valódi intim kapcsolatokat kialakítani, hiszen még egy szerető partner átlagos cselekedete is bekapcsolhatja a vészjelző gombot. Ott is, és akkor is, amikor nincs valójában veszélyben. Például:

Én szorongok valamiért, a másik pedig épp nem ér rá velem lenni. „Nem vagyok elég fontos. Biztos megcsal. Már megint megbíztam valakiben, pedig minden férfi/nő ilyen…”Ehhez hasonlóan éljük át újra gyermekkori mintáinkat felnőtt kapcsolatainkban. Nem kell hozzá feltétlenül egy rossz kapcsolat.

Mi jelenthet megoldást? Létre kell hozni a trauma történetét, a múltat múlttá kell tenni. Amíg ez nem történik meg, addig az öntudatlanul betörő érzelmi csomagok határozzák meg a kapcsolatok tapasztalatát. A terápia védett közege sokat segíthet a történet megírásában, így lassan integráli lehet a megélt eseményeket a személyiségbe. Ennek lényege az, hogy a megtörtént dolgok tapasztalatokká, emlékekké váljanak, a mindennapokban azok ne legyenek jelen. Így válhat a bennünk élő dühös gyerek önmagáért felelősséget vállaló, életét aktívan irányító felnőtt emberré. Fontos tudatosítani, hogy ő szenvedte el a fájó dolgokat gyerekként, de a saját életének ő az írója. Felnőttként tőlünk függ, hogy ezeket az emlékeket milyen történtbe illesztjük be, milyen értelmet adunk azoknak. Az értelemadás az egyetlen módja, hogy szimbolikusan jóvátegyük azt, amit nem lehet meg nem történté tenni.

Amennyiben kérdése merült fel, vagy tanácsra van szüksége: írjon nekünk bátran és mi válaszolunk!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.